Értelmes Nők Lapja

Már messziről meghallom az 1100-as Yamaha Dragstar robaját. Amint Dóri befordul a kis utcába, a bőgő motor visszhangja többszörösére növekszik. Rutinosan leparkol mellettem, és ekkor látom meg, hogy a gép fényezésén az Alien filmsorozat szörnyei elevenednek meg. – A párom mondta, hogy tegyünk a vasra valamit, ne csak matt fekete legyen az egész. Zsolti horror-mániában él, de az Alient mindketten szeretjük, ezért esett erre a választásunk. Egyik jó barátunk, Nodi, aki horrorisztikus maszkokat is szokott készíteni, valósította meg az ötletünket – mosolyog, majd parkolóhelyet keresve leteszi a szépséget.

− Mióta hódolsz a motorozás örömeinek?

− A jogosítványt tizenhat éves koromban szereztem meg. A társaságban, ahová jártam, sokan motoroztak, és meghozták a kedvemet hozzá. Egyébként az első utamon – egy Simsonon – rögtön a bokrok között kötöttem ki. Voltak kisebb-nagyobb kihagyások az életemben, de jó pár éve rendszeresen motorozom.

− Milyen gépeid voltak eddig?

− Simsonnal kezdtem, de volt ETZ-m, majd Kawasaki Eliminatorom. Sokáig kölcsön motorokon mentem – a haverokét használtam. Amikor az Eliminatort eladtam, vettem egy Dragstar 650-est, a párom pedig 1100-ast. Majd jött a csavar: eladtuk a 650-est és megörököltem az 1100-ast.

− A Zorall zenekar háttértáncosa vagy, és velük turnézol a mai napig. Régebben a koncertekre is motorral mentetek…

− Ha egy fellépési helyszín 100-110 km-es körzetben volt, akkor a gépekre pattantunk. Mi voltunk a Zorall Motoros Horda. A zenekarból Hangya, Barbaró Attila, a párom és én mentünk motorral, de a barátaink is hozzánk csapódtak. Viszont a koncert után, hajnalban holtfáradtan nem volt egy leányálom az autópályán jönni. Ugyanakkor a varázsa is megvolt, hiszen sokszor megálltunk a benzinkutaknál még dumálni, hülyülni. A Motoros Horda utolsó tagja én vagyok, mert a koncertekre még mindig motorral megyek.

− Egy csaj van talpon a vidéken…

− Kerültem már meleg helyzetbe a koncertek előtt… Sokszor úgy dolgozom, hogy nem tudok akkor végezni, amikor a zenekar indul, de oda kell érnem a kezdésre. Egyszer éppen az autópályán repesztettem, hogy időben megérkezzem, amikor dugóba kerültem, majd egy baleset miatt kellett kerülnöm. Telefonáltam az együttesnek, hogy a rendezvény bejáratánál készítsék elő a jegyemet. Természetesen megtréfáltak, mert a rendezők közölték velem, hogy nem mehetek be, amikor végre befutottam a helyszínre. A zenekar már a színpadon állt, ment az intro. Az volt a szerencsém, hogy a munkahelyen a motoros ruhám alá felvettem az első fellépő rucit, amiben szerepeltem. Berohantam hátra, és felülről vetkőztem, míg Brigi, a másik táncos lány alulról cibálta rólam a nadrágot.

− Ez tényleg hajszálon múlott! Volt ettől rosszabb is?

− Amikor Jászberényben léptünk fel, később tudtam elindulni a munkahelyről. Téptem az úton ezerrel. A mázlim az volt, hogy Zsoltinak kiment a mikrofonja. Leálltam a motorral a színpad előtt a közönség és a zenekar csodálkozásának kereszttüzében. Ekkor is irány hátra, ruha le, és mire a mikrofon helyrejött, fenn álltam a színpadon.

− Milyen pluszt ad a motorozás?

− Kitisztítja a fejemet. Útban a fellépésekre sokszor csak annyit látnak belőlem az együttes tagjai, hogy elsuhanok mellettük, és ordítva énekelek a bukósisakon belül. Hát, ennyire jó érzés! De az is csodálatos, amikor tavasszal a kis utcákban motorozok, és beszívhatom a természet minden illatát.

− A tánc is ilyen nagy szerelem az életedben?

− Mindig imádtam táncolni. Kisebb koromban klasszikus- és dzsessz balettre jártam, azután társas táncórákra, de a hip-hop-ot is megtanultam. A Zorallban azért szeretek szerepelni, mert egy dalhoz látványképet nyújthatunk. Nem a tánclépéseken szoktunk gondolkodni Brigivel, amikor kitaláljuk a koreográfiát, hanem az érzéseinken, amelyeket meg tudunk valósítani a színpadon a különböző mozdulatokkal. Persze az is fontos, hogyan tudom belecsempészni egy számba a tüzet, mert nagyon sokat dob rajta. Az a célunk, hogy megelevenítsük a dalt, és átadjuk a közönségnek a hangulatát.

− A Valami véget ért című számot el sem tudnám képzelni tűz nélkül – ott már törvényszerű… Hogyan jutottál a nagy elhatározásra, miszerint tüzet fogsz fújni?

− Tényleg úgy történt, hogy egyik nap felkeltem, és arra gondoltam: nekem annyira tetszik a tűzfújás, hogy meg akarom tanulni. Ismertem egy lányt, aki a Tűzmadarak csapatába tartozott, és tőle kértem segítséget. Először vízzel kellett gyakorolnom. Kiálltam a kert közepére egy flakon vízzel, és elkezdtem nonstop köpködni a szomszédok legnagyobb örömére. Úgy kell köpni, hogy az minél szemcsésebb legyen, tehát porlasztani kell a vizet. Amikor már úgy éreztem, ez nekem nagyon megy, szóltam a lánynak, és kipróbáltuk élesben. Fokozatosan megtanultam kisebb-nagyobb lángokat fújni, majd táncolni is a fáklyákkal. Azt volt a legnehezebb megszoknom, hogy ne nyeljem le a folyadékot – a tisztított parafinolajat –, mert nagyon veszélyes. Ha megindul az ember nyálelválasztása, el kell zárni, és hátul nyelni. Rázós, mert pörgünk-forgunk, miközben lötyög a szánkban az olaj. Ráadásul ütemre fújunk, és addig benn kell tartanunk a parafint.

− A párod az énekes a Zorall zenekarban. Férj és feleség egy színpadon… Hogy megy ez?

− Ha felmegyünk oda, akkor ő Szasza, én pedig Dóri, és ott nem vagyunk házastársak. Zsolti azt szokta mondani: „Menj fel kicsim, és olyan műsort csinálj, hogy a pasik megőrüljenek”. Én pedig azt: „Énekelj a csajoknak a színpadon, mert tudom, hogy jó élmény nekik.” Egy rock együttessel turnézni nem egyszerű dolog, de annyira az életem részévé vált, hogy a koncertek után már azon agyalok, mi mást lehetne még kitalálni a koreográfiába.

− Mindemellett otthon vár benneteket a kisfiatok, Zalán…

− A gyerekvállalás előtt sokat beszélgettünk a párommal arról, hogyan tudjuk majd összeegyeztetni az életvitelünkkel. Mivel Zsolti zenész, és a koncertek általában a hétvégéken vannak, ezért ő ment el GYES-re a kicsivel. Hamar visszamentem dolgozni, mert szerencsére számítottak rám a munkahelyemen. Manapság nehéz egy nőnek gyermekszülés után munkát találnia. Most már bölcsis a kisfiam, így az apukája is jobban tud napközben mozgolódni.

− Hogy látod, a leendő kis rocksztár motoros…?

− Érdekes, Zalánnak pontosan az a furcsa, hogy más szülő úgymond normális. Megnéz minket: apa és anya kicsit firkás, hangos motorral jár. A kisfiam ezt veszi természetesnek. Arról nem is beszélve, hogy a számítógépen előszeretettel nézi a videoklippeket. Bár, megmondtam a páromnak, hogy a Sex Action-nel ráér a gyerek tizennégy éves korában szembesülni… Egyébként, Zalán visszahúzódó típus, legalábbis még egyelőre. Meglepne, ha két ilyen exhibicionista embernek, mint mi vagyunk, zárkózott lenne a gyermeke.

szendreydori.mindenkilapja.hu

                                                                                                   Rácz Edina